Close

Slide szöveg

Lorem ipsum

Csillagtúra 2018. – Beszámoló a Déli Szél tollából

17 júl Egyéb | Hozzászólások kikapcsolva
Csillagtúra 2018. – Beszámoló a Déli Szél tollából
 

Az idén másodszor vágtunk neki az ötfős csapattal a Csillagtúrának, bár van köztünk sokszoros “visszatérő”, illetve két tapasztalt vitorlázó társunk első alkalommal vett részt. Tavaly óta a nyolcas egy 1.6-as kitolható karbon orrsudarat, extra felhúzót és dupla sottsort kapott, amire az alapvitorlázaton túl egy Code0 került. Már héten látjuk, hogy a Pauger féle RC44-es is benevezett így az abszolút első hely miatt legalább nem kell aggódnunk,igazából nem is aggódunk, mi a hasonló YS számú ’kollégákkal’, benne másik 2 nyolcassal(végül 1) fogunk küzdeni. Mivel az előrejelzés a verseny nagy részére erős, viharos szelet ír, ezért telepakoljuk a hajót vitorlákkal, előző este szerelés, vantnibeállítás, betekerőrögzítés stb. Mindenki későig dolgozik pénteken, így hajó éjszakára  marad Tihanyban, rövid alvás után reggeli 6-kor az éjszaki frontra reagálva megindulunk futtatva Almádiba. Szél van bőben, így 7.45-kor kikötünk a mólóra a ‘pole pozícióba’, 2-3 hajó készülődik, a látóhatáron többen érkeznek. Napos, kb bft 3-4-es északi/északkelti szél van. Hiányzó csapattársaink érkeznek, illetve egy másik nyolcas a közeli TVSK kikötőből, üdvözöljük egymást, majd átnézem az előrejezést újra- 3 helyen is hasonló a kép- egész nap erős szél, akár 30 csomós befújásokkal, majd estétől gyengül folyamatosan, éjszaka szinte semmi, majd reggeltől ismét élénk szél a végére.. HM fárasztó menet lesz. Többen kiállnak a kikötő elé horgonykötéllel a kézben, mi a rajt előtt a hajó orrát szélnek fordítva pontban 9-kor leejtünk, majd az első adandó alkalommal spinakkert húzunk és elszáguldunk 1-2 szépségdíjas lúvolással a tó közepe felé. Az irány Badacsony, vagyis a cső felé, azaz dehogy, hiszen a spinakkert – 94m2- alig birja a csapat ejteni és jómagam a borulást elkerülendő ejtegetek szépen kb Széplak felé. Eldöntjük, hogy megyünk egy darabig, hátha a hegy alól kiérve gyengül és fel tudunk élesedni a cső felé. A sebesség 9 csomó körül, gyengülésnek semmi jele,sőt a többiek a part alatt, de irányra menve küzdenek a sokkal kissebb Code0-kal is, a Dehler, aki genakkerrel kezdett szintén küzd vele. Leszedjük a spit, fock-kal folytatjuk vízközt a cső felé kb 7 csomós sebességgel. A spis próbálkozásunknak köszönhetően 3-4-en, köztük a másik nyolcas megcsúszott kicsit, sebaj. Csopak előtt átmegyünk keresztben az egész EGIS KUPA-n, igyekszünk senkit nem zavarva keresztezni őket, bár néhány jó ismerős versenytársunk bámul, hogy mi versenyzászlóval az achteren miért megyünk el telegázzal a bóják mellettJ

1.20 alatt a csőhöz érünk, ahol fordulás nélkül élesen át tudunk menni, odaát gyengül a szél, fock be, code0 ki, folytatjuk utunkat Badacsony felé Révfülőp felé menve az erősödő szél miatt nyílegyenesen, kicsit északra tartva. A szepezdi öböl előtt beerősödik, tol le a Code0-val, így betekerjük és fock-kal folytatjuk Badacsonyig, ahová egy Sudárral(Lucaszék) szinte együtt érkezünk. A másik nyolcas 24 perccel előbb fordul köszönhetően a spinakkeres kalandunknak az elején, illetve, hogy egyszer bevizezzük a Code0-t félig(kiakadt a fall). Badacsonyban bejelentkezünk, megfordulunk egy futtatott menetben megyünk Révfülöpig kb 6-7 csomóval futtatva, gazdagon sottolva, Ábrahámnál vad befújások, de megyünk tovább préselgetve a fock-kal, Révfülöp után annyit gyengül, hogy ki merjük tekerni a Code0-t félszélben, vagyis a sebességünket 8-8.5 csomóra növelve esünk enyhén le a deli felé, annyira rázendít, hogy ismét fockr váltunk és immár a déli parton viszonylag nagy hullámok között bereffeljük a grószt, ami jó ötletnek tűnik, hiszen a a csövet tartva kissebb dőléssel tudunk menni,néhány hajót magunk mögött hagyunk az erősödő szélben, majd megérkezünk a csőhöz, amin kreuzolva átjutunk. A fogadtatás nem baráti, majd méteres hullámok Almádi felöl HM- erre most nincs időnk, így kreuzos futtatott menetben megindulunk Siófok felé, hiszen Badacsonyból érkezve pontban megegyezik Alsóörssel, de más szögben lehet menni a hullámokon. A fock van még mindig fenn, a grósz továbbra is a reffsoron, illetve a fock-on is engedni kell, hogy ne luvoljunk folyamatosan, így testsebességgel siklással, erősen csobogva megindulunk Siófok felé viszonylag nagy hullámok között. Siófok előtt 200 méterrel meglepetésünkre jön szembe a másik nyolcas, realizáljuk, hogy jelentősen csökkent a különség, igaz rajtuk egy viharfock van fenn, mi pedig a 115%-ossal érkezünk. Vesszük Siófokot, de hullámok és a szembeszél miatt Alsóörsöt és Almádi eszünkbe se jut, így Fürednek vesszük az irányt- a hullámok errefelé többet engednek a szélerősség kb 30-35 csomó, így a reffelt grósszal folytatjuk, felmerül, hogy tegyük-e fel a viharfock-ot, de a csapat elveti a nyilt víz miatt. A másik nyolcas elöttünk, a viharfock miatt kicsit élesebben. Felérünk Füredre, a szél kicsit gyengül, ezért Füred elött a fock ki, majd a reffsor ki, bejelentkezünk Füreden, majd megindulunk a másik nyolcas után kb 1km-rel lemaradva Almádi felé, ráfújások már nem tépnek akkora erővel, egyre kevesebbet kell sottolni, vagy a kocsival ráengedni. A másik nyolcas elmegy Alsóörs előtt Almádinak- most jön a duplázó tack Badacsony felé HM… döntenünk kell. Az előrejelzés eddig tökéletesen bejött, a nálunk lévő Garmint beállítva és  az összes szeles PRO alkalmazást nézegetve kemény gyengülést látunk éjszakára  a duplázás viszont alap, ezért rövid megbeszélés után Alsóörsről rugaszkodunk neki Badacsonynak. Azaz ezelőtt még fetregünk kicsit Alsőörs előtt kreuzolva, hiszen itt a hegy miatt sima 20’-ot tud a 4-es 5-ös szél is fordulni 2 másodperc alatt HM… akkor inkább a Szigliget- arrafelé a szél nyiltan agresszív.., a forduló után 9 csomóval megyünk alapvitorlázattal Ja cső felé, kérem, hogy tegyük fel a kissebbik, 7/8-os spit, hogy 10 csomó fölé menjen a sebesség, de ráfújások miatt a csapatnak nem akaródzik, így is gyorsan elérünk a csőig, majd utána folyamatosan gyengül, így Code0-val folytatjuk a cső után futtatva 7-7.5 csomóval a navigációs pont felé, örülünk, hogy 8 óra küzdelem után kicsit gyengül a szél, előrekerül a reggel óta belengetett körtepálinka is- 21.04-kor még világosban bejelentkezünk több másik hajó társaságában, az RC44-es szembe jön komoly tempóval, gyönyörködünk kicsit benne, majd megyünk Badacsony felé tovább, a szél gyengült, kb 10-12 csomó körül lehet- eddig jó, vonalban az előrelezéssel. Megnyugtató, hogy szép lassan elmaradnak mögöttünk a navipontnál látott hajók, teljesen besötétedik. 22.45-kor már Badacsonyban vagyunk, a szokásos jelentkezés után Code0-val folytatjuk vissza a navipont felé, ahová 0.34-kor érünk ismét. Utána a szél az előrejelzett további gyengülés helyett erősödni kezd, így a vitorlákon állítva száguldunk a sötétben Földvár felé, enyhén esve dél felé, szembe néhány hajó jön csak, illetve alattunk látjuk az Ezüst szalag mezőnyét szép sorban visszafelé tartva. A sötétben Földvár előtt ismét fockra váltunk- ezúttal az Ezüst szalag villogó bójája mellet megyünk el teljes harci díszbenJ, hogy a csőben manőverezni tudjunk, de az erősödő szélben biztosak vagyunk benne, hogy versenytársaink is  elérték a csatlakozást a navipontnál, így ponthátrányban vagyunk, igaz előttük. A szél a keletibe átérve kicsit erősödik és északiasodik, igy Almádi felé élesen futtatva, folyamatos gépészkedéssel, de 6-6.5 csomós tempoval haladunk, folyamatos küzdelemben a hullámokkal. A csapatból többen aludni térnek, aki nem az is a végét járja- hajnalodik, elég hideg van- Körte 2.0.

Hajnali négykor fordulunk Almádiban, megint megyünk a cső felé, megint erősödik kb Alsőörsnél többen jönnek szembe, köztük a nyolcas, vidáman köszöntjük egymást, hajnalodik, kb 1 óra előnyünk van, nekik több pontjuk. Tudjuk, hogy nyomnunk kell a végéig, Földvár felé, féluton vagyunk, csere lent a kajütben, érezhetően élenkebb a pihentebb? csapat.A THE előtt jön szembe az RC egyetlen Fekete fock-kal kreuzban, a fedélzeten csak néhányan, valamiért a fekete test és vitorlák Kabir Bedi-t és a Fekete kalózt hozzák előJ

A csőben vagyunk, meghalzolunk hajnali 5 óra, felmerül a Révfülöp, ekkor tudunk szerezni az Almádi- Révfülöp- Füreddel 71 pontot, vagy megyünk 65 pontért az Almádi- Földvár- Siófok-Földvár-Füredet, ha csökken a szél és a hullámok, akkor esetleg a végén Siófokról Almádi felé szintén 65 pontért, de ez értelmetlen útvonal a szembeszélben. HM…

A révfülöpi megoldásnál a plusz 6 pontért 4 óra alatt meg kéne járni, ami nem realis ilyen fáradtan kb 4.5-5 órára saccoljuk, így viszont a büntetőpontok miatt nagy kockázat, elindulunk Siófoknak, közben megint! beerősödik, így 6.30-kor Siófokon, 7.45-kor ismét Földváron kopogtatunk, majd felkreuzolunk Füredre,jómagam már keverem a keresztneveket a végére pedig sokéve simerjük egymástJ 8.59-kor a célvonal elé érkezünk a többi hajó közé, majd enyhén szélben állva várakozunk és 9.00-kor befutunk második hajóként a várakozók között. Hátranézve látjuk a másik nyolcast közeledni Alsóörs felől, sejtjük, hogy több ponttal.

Gratulálunk egymásnak, hiszen tudjuk, hogy mind az ötünk erőfeszítése benne van. A Garmin szerint 280 km-t vitorláztunk légvonalban, vagyis  1.7 Kékszalagot 24 óra alatt -HmJ

A eredményhirdetésen kiderül, hogy az RC nyert- gratulálunk nekik, a második lett 389 ponttal a versenytárs nyolcas,a Pannonvoyage- nekik is!,  harmadik 388-cal az Aiolos (rajt óta nem láttuk őket), mi pedig negyedik 387 ponttal!:-)

Mivel úgy gondoljuk, hogy az RC a kiváló csapata ellenére más kategória,mint a 8MOD, így az elérhető mezőnyből a 3. helyen végezve nagyon örülünk, gratulálunk mindenkinek, amikor is felolvassák a nevünket a Hajnal Kupa gyözteseként, vagyis hajnal 3 óra után a legtöbb pontot gyüjtött csapat a Déli Szél! Taps – köszönet. Kijelentem a társaimnak, hogy ezen a versenyen soha több nem veszünk részt az elmúlt 24 óra után..

Tihanyba hazafelé tartva leszavazzuk a a vitorlák felhúzását, beszélgetünk, közben pedig egyes tiszta őrültek már a jövő évről beszélgetnek…J

Gratulálunk minden résztvevőnek, illetve köszönjük a szervezést!

A Déli Szél csapata